A polgári Magyarország katonai büntetőjogának és igazságszolgáltatásának történeti vázlata 1867-1944

Dr. Farkas Ádám hadnagy, Tanszékünk egyetemi tanársegéde, valamint a BAtthyány Lajos Szakkollégium korábbi igazgatója és Kelemen Roland végzős demonstrátor és szakkollégista munkája nyomán a Batthyány Lajos Szakkollégium kiadásában megjelent „A polgári Magyarország katonai büntetőjogának és igazságszolgáltatásának történeti vázlata 1867-1944” című tanulmánykötet.

A több mint százötven oldal terjedelmű kötet logikai sorrendben rendezett tanulmányokon keresztül mutatja be a hazai katonai büntetőjog és igazságszolgáltatás történeti előzményeit, a Kiegyezés időszakának jogpolitikai sajátosságait, az első önálló magyar katonai büntetőeljárási törvény megalkotását és rendszerét, az őszirózsás és a bolsevik típusú forradalmak katonai igazságszolgáltatását, az első önálló magyar anyagi katonai büntetőkódex megalkotását és a második világháború előtti, illetve alatti katonai büntető jogalkotási és eljárási sajátosságokat a nyilas puccsig.

A szerzők a történeti karakterű mű közreadásával nem csak korábbi kutatásaik összefésülésére és a jogtörténeti hiánypótlásra törekedtek, hanem az előszóban arra is felhívták a figyelmet, hogy a történeti sajátosságok megismerése és elemzése e terület tekintetében időszerű, hiszen kormányzati elhatározás született egy új büntetőeljárási törvény megalkotásáról, aminek messzemenő hatása van a katonai büntetőjogra és igazságszolgáltatásra is.

A kötethez Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnöke és Dr. Kovács Tamás nyugállományú altábornagy, nyugalmazott legfőbb ügyész írt méltató szakmai ajánlást. Mellettük a szerzők munkáját segített Dr. Csiha Gábor alezredes, katonai ügyész és Dr. Barna Attila tanszékvezető egyetemi docens, akik szakmai lektorként látták el tanácsokkal a szerzőket munkájuk véglegesítésekor.

A kötet több korábbi és új tanulmány egybeszerkesztéséből állt össze. Mire ez a több éves folyamat lezárult, ami a kutatást magát jelentette, a szerzők egyike egyenruhát öltött és a Magyar Honvédség tisztje lett. Az ezzel járó szellemiség pedig a kötetből is tükröződik. Ezt a szellemiséget szakmai ajánlásában a Honvéd Vezérkar főnöke a következőképp fogalmazta meg: Ahogy minden honvédelemmel foglalkozó mű, úgy jelen kötet is egy olyan különleges társadalmi alrendszerre vonatkozik, melyben mi, mint a Magyar Honvédség személyi állománya, beosztásunktól, feladatunktól és szakmai előéletünktől függetlenül úgy teljesítjük ezt a szolgálatot, hogy tudjuk és valljuk »A Hazáért mindhalálig!« E magasztos eskütételünknek, a történelem minden viharában meg kell felelnünk. Ha kell a harcmezőkön, ha kell a parancsnokságokon, a kórházakban, a hivatalokban, és a törvényszékeken egyaránt.”

Osztozva a kötet kiadójával, reméljük, hogy a szerzők szándéka és a kötet kiadása hozzásegíti a magyar katonai büntetőjog kutatását – és vele a jogtudományt – a kívánt cél eléréséhez és osztjuk Dr. Kovács Tamás altábornagy úr gondolatait, miszerint: Bár a szerzők ezúttal nem tettek ígéretet a folytatásra, mégis azt remélem – és bízom abban, hogy ezt más érdeklődök nevében is mondhatom –, hogy a történelmileg hozzánk közelebb álló korszakra kiterjedően is folytatni fogják kutató, elemző munkájukat. E gondolatok és remények jegyében szívesen ajánlom az érdeklődök figyelmébe ezt a tanulmánykötetet, és kívánok a szerzőknek további sikeres tudományos munkát, és ehhez a régi szép katonaköszöntéssel: »Erőt, egészséget!«

A kötet a képre kattintva elérhető.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00