VI. Latin műveltségi vetélkedő Sopronban

Tanszékünk 2016. április 28-án hatodik alkalommal rendezte meg a Latin műveltségi vetélkedőjét, immár hagyományosnak mondható módon ismét külső helyszínen, ezúttal a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium adott otthont az eseménynek.

A hagyományokhoz híven ismét négyfős csapatokba szerveződve mérettették meg magukat a hallgatók. Külön öröm számunkra, hogy az egyik csapatot a helyszínt biztosító gimnázium tanulói alkották. Így összesen 5 csapat küzdött meg a verseny értékes jutalmaiért (könyvutalvány, értékes könyvek és egyetemi ajándéktárgyak).

A verseny során a csapatoknak számot kellett adniuk antik műveltségükből, latin nyelvi ismereteikből és mindezt Szemánné Deme Andrea és Busa Réka tanárnők által összeállított játékos feladatok révén.

A magas színvonalú vetélkedőn részvevő csapatok teljesítményét szakmai zsűri bírálta el, amelyben a fentebb említett szervezőkön túl a helyi gimnázium oktatója Jakabné Csizmazia Eszter is részt vett. Döntésük nyomán a következő eredmény született:

1. helyezett "Boni et diligentes patres familiarum” elnevezésű csapat (tagjai: Bálint Bertalan, Frank Máté, Ősze Áron, Horváth Péter)

2. helyezett a T+T vagyis Gimnázium csapata

3. helyezett a „Advocati Diaboli” csapata (tagjai: Ferdics Andrea, Hegedüs Erik, Horváth Rebeka, Radics Katalin Adél).

A nyerteseknek gratulálunk az eredményhez!

Emellett pedig ezúton is meg kívánjuk köszönni a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatóhelyettesének a helyszín biztosítását, valamint Jakabné Csizmazia Erzsébetnek a verseny lebonyolításában való közreműködést.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00