Egyetemünk Pro Fakultate díj Zechmeister Károly fokozatát adományozta Tanszékünk óraadójának

A Széchenyi István Egyetem szenátusa Zechmeister Károly-díjat adományozott tanszékünk óraadójának, Győr Megyei Jogú Város Levéltára igazgatójának Bana Józsefnek. Zechmeister Károly-díjban részesülhetnek azon, egyetemünkkel közalkalmazotti jogviszonyban nem álló személyiségek, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a győri jogászképzésért.

Tanszékünk gratulál Igazgató Úrnak és reményét fejezi ki, hogy eme gyümölcsöző együttműködés a jövőben is fennmarad!

Bana József a győri jogászképzés újjászervezésétől kezdve részt vesz az egyetem és kar életében, fontos támasza és összekötője az aktív együttműködésnek a kar és helyi kulturális élet szereplői, elsősorban a közgyűjteményi és levéltári intézmények között.

Bana tanár úr a győri és hazai tudományos-szakmai közélet rendszeres résztvevője, számos kiadvány állandó szerzője és szerkesztője, kiállítások szervezője. Főbb kutatási területei: Győr város közigazgatásának és oktatásának története, az 1956-os forradalom Győr-Sopron megyei eseményeinek, valamint a cigányügyi szabályozás és a roma holokauszt története.

Oktatóként sok-sok évfolyam hallgatóinak nyújtott betekintést a hazai jogalkalmazás sok százéves fejlődésének, közigazgatás-történetének, Győr és régió történelmének lapjaiba. Kiemelkedő konzulensi tevékenységével támogatta a hallgatók tudományos előmenetelét, konferenciákon való szereplését. Sok hallgatónk kutathatott és dolgozhatott fel értékes levéltári forrásanyagot, kapott nélkülözhetetlen segítséget évfolyam és szakdolgozatok, díjnyertes tudományos diákköri dolgozatok elkészítéséhez.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00