Tanszékünk három versenyzőt is delegált a 2012. tavaszi intézményi tudományos és diákköri konferenciára, ahol mindhárom résztvevő elnyerte az országos versenyre való továbbjutás jogát.
Busa Réka "Árva művek, avagy kakkuktojás a szerzői jogban", Kelemen Roland " Magyar-Angol hűbériség összehasonlítása a XI.-XIII. században - Különös tekintettel a földtulajdonra" és Szentgyörgyvári Tamás "Az Őrség és a Batthyányak küzdelme: legendateremtés kontra jogtörténet" című dolgozataikkal mérettek meg a versenyen, melynek zsűrijét Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró, Dr. Révész T. Mihály jogtörténész professzor és Reiderné dr. Bánki Erika egyetemi adjunktus alkotta.
Versenyzőink közül Szentgyörgyvári Tamás a továbbjutás joga mellett a tagozat első díját is elnyerte dolgozatával.
A versenyzők eredményes szereplését még örömtelibbé tette, hogy Farkas Ádám, tanszékünk korábbi OTDK versenyzője, demonstrátora és reménybeli doktorandusz hallgatója, a TDK mozgalomban végzett munkája, eredményei és immár több éves, eredményes TMDK mentori tevékenysége elismeréséül elnyerte a "Hallgatók a Tudományért" díjat.