XI. You MÁJT Win

Tanszékünk szervezésében 2018. november 21-én tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a You Májt Win magyar jogtörténeti tanulmányi verseny. A megmérettetésen 49 elsőéves vett részt, a Tanszék nagy örömére ez alkalommal szép számmal jelentkeztek munkaügyi és társadalombiztosítási- valamint jogi asszisztensi képzésen tanuló hallgatók is a jogászhallgatók mellett.

A hallgatóknak több területen kellett a félév során megszerzett tudásukat bizonyítaniuk, először egy feleletválasztós tesztet oldottak meg, mely egyben előszűrőként is szolgált, az elért eredmények alapján az első legtöbb pontszámot elérő 26 hallgató jutott be a verseny második fordulójába, melyben a magyar jogtörténet nagy alakjainak arcképeit kellett felismerniük, illetve forrásokat kellett beazonosítaniuk. A verseny harmadik etapjába már csak 12 versenyző került, ahol a Magyar Jogtörténet tárgy tételsorából – a szervezők által – kiválasztott témákból kellett rövid prezentációt tartaniuk.

A verseny során értékes tárgynyereményekért, így többek között könyvutalványért, kari kiadványokért, továbbá megfelelően magas szintű felkészültség esetén félév végi megajánlott érdemjegyért harcoltak a versenyzők.

 

A Tanszék oktatóiból álló zsűri döntése alapján a következő eredmény született:

1. Szilágyi Márk (joghallgató)

2. Szabó Orsolya (MuBT szakos)

3. Molnár Adrienn (MuBT szakos)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00