Barna Attila (SZE DF ÁJK, Jogtörténeti Tanszék) Változó erkölcsök változó időkben - Házasságtörés szabályozási modelljei a 20. századi Európában címmel tartott előadást. A házasságtörés, mint büntetendő cselekmény nemzetközi összehasonlítása kapcsán kérdéses, hogy az adott állam Büntetőtörvénykönyvében szerepelt-e tényállás, a bűncselekményt a jogalkotó hivatalból vagy magánindítványra büntetendőnek minősítette-e, továbbá a házasságtörés megállapítása esetén kit és milyen szankcióval sújthattak. Az előadó házasságtörés büntetőjogi megközelítése mellett kitért a házasságtörés erkölcsi és magánjogi megítélésre is. A házasság szekularizációját követően a házasságtörés bontóoknak minősült, ebben a tekintetben pedig a bontóokok érvényesítése elé a jogalkotás által állított adminisztratív korlátok áttekintése sem nélkülözhető.

Gondolatok az igazság hazai büntetőeljárási fogalmáról című előadása keretében Bartkó Róbert (SZE DF ÁJK, Bűnügyi Tudományok Tanszék) az 1896. évi XXXIII. törvénycikktől egészen a 2017. évi XC. törvényig, azaz az első bűnvádi perrendtartástól a hatályos szabályozásig áttekintést nyújtott az igazság fogalmának alakulásáról a hazai büntetőeljárásjogban. Az igazság, mint ismeretelméleti kategória utalhat anyagi és eljárási igazságra. A szocialista perjogban alapvetően a formális igazság kategóriájáról lehet beszélni, ekkor a hangsúly leegyszerűsítve arra irányult, mi az, ami bizonyítható az eljárásban. Az 1896-os Bűnvádi perrendtartás a materiális igazság kiderítésére fókuszált, a szocializmus éveiben bekövetkezett processzuális fordulat nyomán azonban a formális igazság vált uralkodóvá. Az 1998. évi XIX. törvénnyel a jogalkotó visszatért a polgári kori megoldáshoz és az anyagi igazság kiderítése volt a büntetőeljárás célja. Az új Be. azonban a külföldi minták hatására bevezetett, az eljárást gyorsító, egyszerűsítő és korszerűsítő megoldások nyomán egyre inkább eltolódást mutat a formális igazság irányába.

Beke-Martos Judit (MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport) a halálbüntetés jelenéről tartott előadásában ismertette a halálbüntetés szabályozását és esetjogát az Egyesült Államokban. Az előadó a szabályozás kapcsán kitért az Alkotmány vonatkozó rendelkezéseire. A 8. alkotmánykiegészítés a kegyetlen és szokatlan büntetés tilalmát helyezi kilátásba, az 5. alkotmánykiegészítés meghatározza az eljárási garanciákat míg a 14. alkotmánykiegészítés rendelkezik a diszkrimináció tilalmáról. A kegyetlen és szokatlan büntetések kapcsán az előadó összefoglalta a Legfelsőbb Bíróság álláspontját, az esetjogot tanulmányozva pedig megállapítható, hogy sem a sortűz, sem a villamosszék nem minősül a halálbüntetés kegyetlen, szokatlan végrehajtási módjának. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1988-ban mondta ki, hogy nem alkalmazható a halálbüntetés a büntetendő cselekmény elkövetésekor 15. életévüket be nem töltött terheltek esetén, 2005-ben pedig megemelték az életkori határt az elkövetéskori 18. életévre. Az egyesült államok közjogi hagyományainak részét képezi, hogy a leköszönő elnök már nem tűz ki halálbüntetést, ezt azonban megcáfolni látszanak a 2020 decemberében és 2021 januárjában zajló történések.

A rendtörvényeket vizsgálta hazai és külföldi vonatkozásban Drócsa Izabella (ELTE ÁJK Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék) kiemelt figyelmet fordítva a nemzetrágalmazás törvényi tényállásának ismertetésére. Az előadó nemzetközi kitekintés keretében ismertette az Egyesült Államok vonatkozó szabályozását, ahol a tagállami szint mellett a föderáció szintjén is született rendtörvény a 20. század első harmadában. Az első világháborút követő években Nyugat-Európában több állam választott hasonló utat: Hollandiában törvény született a forradalmak megelőzéséről, Svájcban az alkotmányos rend és a belső biztonság elleni bűncselekményekről, míg Németországban a köztársaság védelméről. Közép-Európában is megfigyelhető ez a tendencia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Csehszlovákia vagy Románia vonatkozásában. A szabályozás átfogó elemzése nyomán kimutathatók globális sztenderdek a rendtörvényekben. A magyar szabályozás ismertetése kapcsán az előadó kiemelte, hogy olyan békés cselekmények, melyek egyébként a büntetőjogi értelemben vett erőszakos elkövetés fogalmának nem feleltek meg, a rendtörvények nyomán akkor is ekként voltak értékelendők, ha azokat erőszakos politikai ideológia mentén követték él. A nemzetrágalmazás a becsületsértés és rágalmazás sajátos tényállásának volt tekintendő, amely kapcsán vizsgálatot igényel, hogy a véleménynyilvánításhoz való jog mennyiben szenvedett korlátozást a gyakorlatban.

Az 1830-as években születő vármegyei büntetőtörvény-tervezetekről tartott előadást Heil Kristóf (MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport). A 18. században a felvilágosodás nyomán elkezdődött a büntetőjog tudományos művelése, a felvilágosult uralkodók pedig célul tűzték ki a büntetőjog kodifikációját. Az 1795-ös büntetőkódex-tervezet nem tett különbséget nemes és nem nemes között, a büntetési célok között az elrettentés mellett szerepelt a javítás gondolata is, elvetette a tortúrát, továbbá speciális, a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó szabályokat tartalmazott. Az 1827. évi 8. törvénycikk alapján létesített bizottságok a korábbi javaslatot glosszálták és az 1803-as osztrák Btk.-ra tekintették mintaként. Az 1830. évi javaslat az 1795. évi tervezethez képest visszalépésként értékelendő, a korábbi tervezet felvilágosult eszméinek nyomait sem nem találhatjuk benne. Az előadás fókuszában Nógrád vármegye állt, tekintettel a rendelkezésre álló gazdag forrásanyag feldolgozatlanságára és a vármegye ellenzékinek tekinthető szerepvállalására. A vármegye elsődleges célja a társadalmi és alkotmányos változások elérése volt, a jogkiterjesztést célzó programból számos szabadságjog megfogalmazása kiolvasható. Stráter János, a vármegye aljegyzőjének visszaemlékezései nyomán is megállapítható, hogy a vármegye egyik legfontosabb követelése a fellebbviteli jog kiterjesztése volt a nem nemesek vonatkozásában. A vármegye ismerte a külföldi jogalkotás eredményeit a jogegyenlőség megteremtése vonatkozásában.

Az első világháborús kivételes hatalmi szabályok egyes büntető jogi rendelkezéseinek külföldi és hazai mintáit ismertette előadásában Kelemen Roland (SZE, DF ÁJK, Jogtörténeti Tanszék). Az angolszász jogrendszert követő államokban az alkotmányok rendszerint lehetőséget teremtettek a habeas corpus felfüggesztésére vészidőszakban, ez a végrehajtó hatalomnak nagy mozgásteret biztosított a letartóztatások elrendelésében. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az eljárásokat a civil bíróságok folytatták le, civil személlyel szemben büntetőeljárás katonai bírósági fórum előtt történő lefolytatása kivételes esetben fordulhatott elő. Angliában az 1915-ös The Defence of the Realm (Amendment) Act hozott jelentős változást, megszüntetve a hadbíróságok – a nép nagyfokú elégedetlenségét kiváltó és a törvényhozó hatalom által is bírált – széles, a civil lakosságra is kiterjedő hatáskörét. Az USA-ban az Espionage Act a tiltott tartalmat közlőkkel szembeni büntetőjogi fellépést tette lehetővé. A Sedition Act elfogadásával további szigorításokat vezettek be. Poroszországban már az 1850-es alkotmány rendelkezett a hadiállapot bevezetésének szabályairól és a rendkívüli jogrend bevezetése esetén alapjogi korlátozást tett lehetővé. A részletszabályokat meghatározó törvény rendelkezése nyomán megállapítható, hogy a hadiállapot kihirdetésével a végrehajtó hatalom a területi katonai parancsnokra szállt, a polgári közigazgatás pedig köteles volt végrehajtani az utasításait. A hadiállapot kihirdetése érintette a büntető anyagi jogi szabályozást is. A német egység létrejöttét követően az alkotmány előírta az említett porosz törvény alkalmazását hadiállapot esetén. Az 1869-es osztrák kivételes hatalmi törvény rendezte, hogy egyes szabadságjogok milyen mértékben korlátozhatók. Kivételes állapoti szabályokat állapított meg a büntető perjogról szóló törvény, amely kizárta a jogorvoslat lehetőség különleges jogrend idején. Az állam hadereje elleni bűncselekmények elkövetőit minden esetben katonai bíróságok vonták felelősségre. A kivételes hatalmi szabályozás Magyarországon két pilléren nyugodott: a katonai perrendtartáson és az 1912. évi 63. törvénycikken. Eljárásjogi szempontból fontos leszögezni, hogy a jogalkotó nem tette általános fórummá a katonai bíróságokat különleges jogrend idején, az ügyek jelentős hányada továbbra is a polgári bíróságok hatáskörébe tartozott.

Mezey Barna (MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport) a külhoni börtönügyi tudományosság magyar reformkori büntetésvégrehajtásra gyakorolt direkt hatásairól nyújtott áttekintést előadásában. 1841-ben 28 országos választmány tartotta meg alakuló ülését. A választmányok a munkálatokat 1843 márciusára fejezték be, az elkészült törvénytervezeteket az országgyűlés elé terjesztették. A börtönügyi alválasztmány munkája során a külföldi tapasztalatokra hagyatkozott, tekintettel a hazai börtönügyi viszonyok nem kielégítő voltára. A kodifikációs munkálatok során az amerikai és az európai tudományos szakirodalmat, amerikai és európai jelentéseket, börtönügyi szakemberek tapasztalatait, amerikai és európai politikai irodalmat, továbbá magyar utazók feljegyzéseit tanulmányozták. A törvénytervezet elkészítése során elsőként a Code Napoleon szövegét, majd azt követően 14 hatályos európai kódex formulázását ismertették, majd az összehasonlító elemzés nyomán rávilágítottak az eltérésekre. A diszkussziót követően a szövegezés és szerkesztés az alválasztmány minden tagjának közreműködésével zajlott. A kodifikációs munkálatokban Deák Ferenc jelentős szerepet vállalt, az általa átnézett és gyakran újrafogalmazott fejezeteket megküldték Mittermeier részére is, melyekhez a neves büntetőjogász észrevételeket tett. Pulszky Ferenc is alaposan felkészült az előtte álló feladatra, a szerkesztést megelőzően számos neves külföldi jogtudós munkáját tanulmányozta, emellett személyesen konzultált Mittermeierrel Németországban. A választmányi és országgyűlési vitákból is kitűnik, hogy a kortársak ismerték a külföldi jogalkotás és büntető tudományosság adott tárgykörű termékeit, a mintavételre pedig konkrét példákat találhatunk a büntetési rendszer, vagy a börtönügyi javaslatban szereplő magányrendszer kapcsán.

Az 1852. évi osztrák BTK és reformkísérleteinek hatása a magyar kihágási jogra címmel tartott előadást Szabó Mátyás (NKE ÁNTK KTDI). Az Osztrák Állami Levéltár Közigazgatási Levéltárában elérhetők elsődleges források a büntetőkodifikációval kapcsolatban, az előadó a szakirodalmi források mellett jelentős mértékben levéltári forrásokra építve mutatta be a kihágási jog fejlődését. Az osztrák büntetőjog megreformálására számos kísérlet történt, így többek között Anton Hye és Georg Leinbacher is elkészítette saját tervezetét. A Leinbacher féle 1870-es tervezet összehasonlítása a magyar Kihágási büntetőtörvénykönyvvel rámutat a hasonlóságokra az egyes kihágások csoportosítása kapcsán. Az osztrák büntetőjogi kodifikáció során számos nehezítő körülmény megnevezhető, így többek között a közjogi átalakulás, a törvényhozó hatalom bizonytalansága, a kormányzati válságok és átalakulások, valamint az állami szervek és hivatalok átszervezései egyaránt nehezítették a reformok törvényerőre emelkedését.

Szépvölgyi Enikő (SZE ÁJDI) a javító nevelésről, mint a speciális prevenció egyik eszközéről tartott előadásában a jogintézmény 19-20. századi hazai és külföldi történetét ismertette. A 19-20. században a gyermekvédelem kiemelt feladatait a gyermekhalandóság és a züllött gyermekek, illetve a fiatalkorú bűnelkövetők előidézte problémák orvoslása képezte. Az utóbbi kihívásra a Csemegi kódex az Egyesült-Államokban már csaknem fél évszázada alkalmazott javító nevelés elrendelését fakultatív módon tette lehetővé az eljáró bíróságok számára. A királyi javítóintézetek részletszabályait rendelet állapította meg, mely kifejezésre juttatta, hogy a beutaltakra nem bűnelkövetőként, hanem növendékként tekint a jogalkotó. A javító intézetekben elhelyezett fiatalkorúak vegyes képet mutattak, nagy részük még nem került kapcsolatba a büntető- vagy kihágási hatósággal, hanem a gyámhatóság javaslatára vagy a szülő, gondviselő kérelmére nyert felvételt valamely intézetbe. A reformiskolák tettesre összpontosító tanai éreztették hatásukat a magyar jogi szabályozásban is, a szociológiai iskola tételeit magán hordozó I. Büntetőnovella és a javító intézetekről szóló végrehajtási rendelete számos változást vezetett be a korábbi szabályozásban foglaltakhoz képest.

(A beszámolót Szépvölgyi Enikő készítette.)