Negyedik alkalommal került megrendezésre a Latin műveltségi vetélkedő

2014. április 17-én immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Jogtörténeti Tanszék szervezésében a Latin műveltségi vetélkedő. Nagy mérföldkő volt a verseny életében, hogy immáron nem az Egyetem falain belül, hanem a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház adott helyt a megmérettetésnek.

A helyszín kiválasztása során fontos szempont volt, hogy a versenynek otthont adó intézmény az általános alkalmasságán túl, szorosan köthető legyen a verseny tárgyához és céljához. E tekintetben az Iseum tökéletes választásnak tekinthető, hiszen a latin nyelvi emlékeken túl, az antik műveltség emlékei is megtekinthetőek a múzeumban.

A verseny egy másik tekintetben is átlépte a Rubicont, hiszen első alkalommal vettek részt középiskolások a vetélkedésben, akik e megmérettetéssel belekóstolhattak az egyetemi életbe és azzal kapcsolatos elvárásokba, továbbá reményeink szerint őket is üdvözölhetjük majd, mint a jövő széchenyiseit.

A Latin műveltségi vetélkedő a HÖK által támogatott tanulmányi kirándulás keretében valósulhatott meg. Ennek a kirándulásnak az első programja egy Iseumban történő körbevezetés volt, amelyet megtisztelő módon az Intézmény igazgatója Sosztarits Ottó tartott. A főként első évfolyamosokból álló csoport megismerkedhetett Savaria (Szombathely) Római Birodalomban betöltött helyével és sajátos régészeti emlékeivel. Ennek során latin nyelvi felíratok fordításával több a tananyag részét képező egykori birodalmi és provinciális titulust, rangot és hivatalt megismerhettek az érdeklődők. Emellett ismételten rögzíthették a hallgatók, hogy a Birodalomban az egyházi méltóság minden polgári méltóságot megelőzött.

Az Igazgató Úrnak köszönhetően a hallgatók megismerhették az Ízisz-kultuszt és annak római államvallássá emelkedésének történetét. Betekintést kaphattak a hallgatók, hogy Róma császárai az évtizedek, évszázadok során, miként lettek egyre inkább Ízisz-hívők a tradicionális római istenek helyett. Ennek okán arra is fény derült, hogy az alexandriai és philiai Ízisz templomok után az egyik legnagyobb Ízisz-szentélynek Savaria adott otthont.

Szintén kiváló jogtörténeti alaptudást kaptak a hallgatók a római provinciák közigazgatási felépítéséből, mely szintén hasznos lesz számukra a római jogi kollokvium teljesítése során.

Az Iseum és Savarai történelmében tett rövid, de annál tartalmasabb kalauzt követően került sor a Latin műveltségi vetélkedő lebonyolítására a múzeum egyik kiállítótermében. A hagyományokhoz híven a versenyezők idén is öt csapatot alkottak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a zsűriben a múzeum igazgatója, valamint a szombathelyi csapat felkészítő tanára is képviseltette magát a Tanszékünkről érkező tanárok mellett. A verseny feladatainak előkészítésében, valamint a verseny lebonyolításában jelentős szerepet töltöttek be Jogtörténeti Tanszék demonstrátorai. Akik emellett a szervezésből is aktívan kivették részüket.

                A csapatoknak nyolc feladattal kellett megbirkózniuk, melyek között voltak írásbeli és szóbeli feladatok egyaránt. Először egy magyar nyelvű újságcikkből kellett latin, ill. görög eredetű szavakat kigyűjteniük, majd hasonló hangalakú görög-latin eredetű szavaink jelentését kellett megadniuk. Ezt követte egy feladat, amelyben latin kifejezéseket kellett magyarra fordítani és fordítva. A következőben a csapatoknak egy általuk húzott borítékban található szócédulákból kellett proverbiákat, sententiákat összeállítaniuk. Ezt követték az interaktívabb feladatok, melyben először néhány görög-latin eredetű szó eredetét kellett a szóban megmagyarázniuk, majd néhány, szóban elhangzó, képzeletbeli hirdetés ókori feladóját kellett meghatározniuk. Ezt követően minden csapat húzott egy-egy témakört (irodalom, történelem, földrajz, matematika, ókori állatok, jogtudomány), amelyből hat villámkérdést kellett megválaszolniuk. Utolsó feladatként festmények és Ovidius Átváltozások-részletek felolvasása alapján kellett megállapítaniuk, melyik mitológiai történetről van szó.

A verseny rendkívül jó hangulatban zajlott, a csapatok felkészülten érkeztek és megcsillogtatták az ókorral kapcsolatos ismereteiket. A verseny révén művelődéstörténeti, római jogi és mitológiai ismeretekkel, valamint egy kellemesen együtt töltött délután élményével gazdagodtak.

Az erre az alkalomra felkért zsűri a legjobban szereplő három csapat tagjait tárgy- és könyvjutalomban, valamint értékes könyvutalványban részesítette, amelyek révén tovább bővíthetik antik műveltség területén szerzett eddigi ismereteiket.

                A tanulmányi kirándulás és a vetélkedő megszervezése során a Jogtörténeti Tanszék demonstrátorai jelentős programszervezési tapasztalatokra tettek szert. Míg a versenyzők és az őket elkísérő hallgatók a tananyagot kiegészítő és azon túli ismeretekre tettek szert, amely komoly hasznot jelenthet számukra a közelgő vizsgaidőszak teljesítése során.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00