You MÁJT Win 2021

A Jogtörténeti Tanszék szervezésében 2021. december 6. napján immáron tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a You Májt Win magyar alkotmánytörténeti tanulmányi verseny.

A hallgatóknak több területen kellett a félév során megszerzett tudásukat bizonyítaniuk. A feleletválasztós tesztből álló első fordulóban 63 elsőéves jogász szakos hallgató vett részt. Szoros versenyben az első fordulóban közel 75%-os eredményt elérő 23 hallgató jutott be a második fordulóba, ahol a feladat a magyar alkotmánytörténet nagy alakjai arcképeinek a felismeréséből, illetve források beazonosításából állt. A verseny harmadik fordulójába 11 versenyző került be. Az utolsó körben a Magyar alkotmánytörténet tárgy tételsorából – a szervezők által – kiválasztott témákból tartottak rövid előadást a versenyzők.

A verseny során tárgynyereményekért, valamint magas szintű felkészültség esetén félév végi megajánlott érdemjegyért szálltak ringbe a versenyzők.

 

Az összesített pontszámok alapján a következő eredmény született:

1. helyezett: Hruby Réka

2. helyezett: Polyák Attila

3. helyezett: Horváth Barbara Anasztázia

 

Az utolsó fordulóba bekerült hallgatók névsora:

Maszlov Leon, Tibold Tódor Bendegúz, Földvári Dávid, Kiss Eszter, Medvácz Ádám, Németh Boldizsár, Kiss Alex , Góczán Lili

 

 

Gratulálunk a versenyen elért eredményekhez és eredményes vizsgaidőszakot kívánunk!

 

 

ymw2021.jpg

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Jogtörténeti Tanszék Eseménynaptára

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00